Csakúgy, mint a VOC-k esetében a SVOC-knál is széleskörű egészségügyi hatásokkal kell számolnunk, többek között az emberi szervezet hormonháztartásának zavaraival. A zárt terekben előforduló, a hormonrendszerben leginkább zavart okozó vegyületek közül a legtöbb az SVOC-k közé tartozik. Néhány a leggyakoribb példák közül:
A ftalátok néven ismert szerves vegyületeket széles körben alkalmazzák a PVC lágyítására, olyan hajlékony termékek előállításkor, mint a padló és a falburkolatok. Az embereknél a ftalátokkal való érintkezés a nemi hormonszint megváltozásához, a nemi szervek fejlődési rendellenességeihez, valamint alacsony spermiumszámhoz és minőséghez vezethet. A ftalátokat az elhízással, a nők csökkent termékenységével, a koraszüléssel és az alacsony születési súllyal, az allergia és az asztma tüneteinek súlyosbodásával és a kisgyermekek megváltozott viselkedésével is összefüggésbe hozták.
A PFAS néven is ismert folttaszítók (per- és polifluorozott alkilezett anyagok) a vegyi anyagok igáslovai, amelyek mindenütt jelen vannak, ahol meg kell akadályozni, hogy a folyadékok beszívódjanak ott, ahol az nem kívánatos – vörösbor a szőnyegen (Scotchgard), víz az esőkabáton (Gore-Tex ), a rántotta letapadása a serpenyőben (Teflon). Ezek az anyagok a környezetben gyakorlatilag soha nem bomlanak le, viszont mára az összes élőlényben – emberekben, halakban és a teljes vadvilágban – megtalálhatóak az egész világon. A problémára nincs jelenleg ismert, valós megoldás. Dr. Joseph Allen, a Harvard Egyetem közegészségüggyel foglalkozó tanszékén belül, az egészséges épületekkel foglalkozó program igazgatója „örökkévaló vegyszereknek” nevezte őket, olyan toxikus vegyi anyagok egy csoportjaként definiálta, amely összefüggésben lehet a hererákkal, veserákkal, magas koleszterinszinttel és az oltások hatékonyságának csökkenésével a gyermekeknél. 38 ország több mint 200 tudósa szólította fel a gyártókat, hogy szüntessék be a PFAS használatát.
A bútoroknál, szőnyegeknél, szigetelésekben, elektromos vezetékekben és kábelekben használt égésgátló anyagok (más néven halogénezett vegyületek) szintén az endokrin rendszer károsodásával járó SVOC vegyületeket tartalmaznak. Ahogy a PFAS vegyületeknek, így ezeknek az anyagoknak a nagy része is előállításuk után örökre fenn marad, az emberekben és a környezetben egyaránt, melyet a világ minden táján ki tudtak mutatni.
Mivel ezeket a vegyi anyagokat nehéz mérni és ellenőrizni, az ember által az épített környezetből származó kibocsátás csökkentésének legkörültekintőbb és leghatékonyabb módja az építőipari termékekben való felhasználásuk lehető legnagyobb mértékű kiküszöbölése. Fontos lépéseket tettek már ezen az úton, többek között ma már léteznek biztonságosabb alternatív lágyítók. 2015-ben a Home Depot volt az első a kiskereskedelmi piacon, aki összes beszállítójától megkövetelte a ftalátmentes vinil padlóburkolatok gyártását. A vezető szőnyeggyártók is távolodnak a PFAS-alapú folttaszító bevonatok használatától. Az egyik ilyen gyártó az Interface, teljes mértékben megszüntette a PFAS használatát termékeiben. A kaliforniai szabályozásban a közelmúltban bekövetkezett változtatások már nem írják elő halogénezett égésgátlók alkalmazását bútorok gyártásánál (2015) vagy épületek talajszint alatti hőszigeteléséhez (2019).
A Living Building Challenge számos SVOC-t felsorol „vörös listán” szereplő vegyi anyagként, így ezek használatát közvetetten gátolja, bár sem a LEED sem a WELL szabványok nem tiltják ezek használatát. A probléma továbbra is fennáll, e mérgező vegyi anyagok egyikének építőipari felhasználását sem tiltja törvény, sőt bizonyos égésgátlók felhasználását előírják az építésügyi szabályok. Mint a VOC-k esetében, az építési szabványok értékelési kritériumaiban az SVOC-k elkerülésének ösztönzésével fel lehet gyorsítani a termékinnovációt és így csökkenteni a káros beltéri környezeti hatásokat. A lágyítók, égésgátlók és folttaszítók esetében eddig elért eredmények egyértelművé teszik, hogy az épített környezetben ezen egészségügyi veszélyek drasztikus csökkentése megvalósítható.
*További kihívások a VOC-kel kapcsolatban is fennállnak. Ahogyan a 2013-as szabványban sem, nem minden, az építési anyagokban ismert VOC-t érintenek a terméktanúsítványok és egészséges épületszabványok. A Healthy Building Network, egy 2013-as tanulmányában jelentős számú, építési anyagokban megtalálható VOC-t jelölt meg, melyekre a vezető minősítő szabványok nem vonatkoznak. Lásd: Lott, S. and Vallette, J., Full Disclosure Required: A Strategy to Prevent Asthma Through Building Product Selection, Environmental Justice. Dec 2014. ahead of print Published in Volume: 7 Issue 6: December 11, 2014. Míg némi előremozdulás történt azóta, még sok a tennivaló.